Csokoládés pöfeteg
Hozzávalók:
- 15 dkg étcsokoládé (boci)
- 8dkg vaj
- 12 dkg liszt
- 15 dkg porcukor
- 3 dkg kakaópor (cukor nélküli)
- 1 tk. sütőpor
- 1 csipet só
- 1 db tojás
- 2 ek . tej
Forgatáshoz:
- kb 5 dkg porcukor
- kb 5 dkg krisztály cukor
Elkészítés:
1. Vízgőz felett olvasszuk fel a csokoládét, utána egy pár percig hagyjuk hűlni.
2. A vajat a porcukorral keverjük ki, adjuk hozzá az egész tojást.
3. A lisztet keverjük el a sütőporral , a kakaóporral és a csipet sóval.
4. Ha már kissé kihűlt az olvasztott csokoládénk , akkor adjuk hozzá a vajas porcukros tojásos masszához, majd a lisztes keveréket is és a tejet. Jól keverjük össze.
5. Egy nagyon lágy tésztát fogunk kapni, amit kb. 2 órára folpackba csomagolva tegyünk a hűtőbe.
6. Utána osszuk el kb. 24 felé (Nekem kicsit kisebb golyóim lettek , ezért több db is lett,de nem baj így is jó) , majd formáljunk belőle egy forma gombócokat.
7. Először forgassuk meg kristálycukorba, majd alaposan porcukorba is.
8. Sütőpapíros tepsin, 180 fokon , kb. 15 perc alatt készre süssük.
NAGYON FONTOS: Vigyázzunk nehogy túlsüssük,mert akkor kiszárad.
Sütés végén lehet, hogy még lágy lesz , de ahogy hűl szépen megszilárdul.
A süti elkészítéséhez fontos a jó minőségű étcsoki , (ezért én is boci csokit használtam) különben teljesen el fognak lapulni a sütés alatt .
Jó étvágyat , sok sikert a sütéshez! :)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése